Zapperek

Az elektromos áram felfedezése óta sokan próbálkoztak annak diagnosztikai és terápiás alkalmazásával: a fájdalomterápiában már hosszú ideje használják, és újra és újra vizsgálják hatását mind a kórokozókkal (különböző erősségben, frekvenciákon és moduláltságban), mind az emberi test különböző működéseivel kapcsolatban. Két kutató, Dr. Rife és Dr. Hulda R. Clark – csak hogy néhányat említsünk a sok közül – már jelentős előrelépést mutatott fel ezen a területen, és egy sor kiváló eredményt ért el.

Dr. Hulda Clark bioelektronikai vizsgálatok segítségével kiderítette, hogy minden létformának és szerves anyagnak egy meghatározott sávszélességű frekvenciája van. Ennek meghatározására egy frekvenciagenerátort használt, amely nagy pontossággal elő tudta állítani a kívánt frekvenciákat. Egy egyszerű rezonanciajelenség felhasználásával megállapította, hogy a generátor beállított frekvenciájával egy szervezet – pl. egy baktérium – csak a saját specifikus sávszélességű sajátfrekvenciájával rezonál.

Minden szervezet egy adott sávszélességű és -magasságú sajátfrekvenciát bocsát ki.

Minél fejlettebb életformát vizsgálunk, annál nagyobb annak előállított sajátfrekvenciája, és annál nagyobb az a sávszélesség, amelyben rezgéseket sugároz. Ezen úttörő felismerések alapján sok gyártó, kutató és terapeuta nekifogott különböző bioelektronikai készülékek kifejlesztéséhez.

Egy további fontos lépés az volt, hogy a frekvenciagenerátorok által kibocsátott szokványos szinuszhullám helyett egy kb. 30 kHz-es négyszög-pozitív hullámformát kezdtek el alkalmazni. Ez a négyszöghullám olyan áramfajta, amelynél – az akkumulátorhoz hasonlóan – a pozitív feszültség nullára zuhan, nem úgy, ahogyan a hálózati feszültség esetében, ahol a szinuszhullám pozitívról negatívra változik. A természetben nincs ilyen négyszöghullám. E tapasztalat hatására született meg az egyszerű biofrekvencia-generátor – szakmai körökben Zapper néven.